Ettől fáj a bérbeadók feje

ingatlan üzemeltetés, ingatlan kezelés

2024. április 18. csütörtök

Andrea, Ilma

Ettől fáj a bérbeadók feje

2019-11-17 12:41:38
Forrás:

A tulajdonunkban álló lakást bérlőnek kiadni meglehetősen komoly döntés, és természetesen számos kockázatot is magában hordoz.

Az alábbiakban néhány olyan kérdést tekintünk át, amely fejtörést okozhat a bérbeadók számára.


Kell-e a közjegyzői szerződés?

Az érvényességhez a hatályos jogszabály nem kívánja meg ezt az alakiságot .

Ugyanakkor a bérbeadó érdekeit több tekintetben is szolgálhatja, hiszen az egyik leggyakoribb félelem, hogy a birtokvédelmet élvező bérlő nem fizet,

de nem is hajlandó kiköltözni az ingatlanból.

Amennyiben belefoglaljuk a szerződésbe, és közjegyzői okiratba foglaljuk, hogy a bérleti díj megfizetésének felszólítás elleni elmaradása esetén a bérlő köteles az ingatlant meghatározott napon belül elhagyni,

- akkor nem szükséges jogi eljárást kezdeményezni a lakás kiürítése iránt, mert a közjegyzői okirattal közvetlenül kérhető a végrehajtás.


Hozzájáruljak a bérlő bejelentkezéséhez az ingatlanba?

Sokan tartanak attól, hogy amennyiben a bérlő lakcímeként/tartózkodási helyeként bejelenti a bérlemény címét, az többletjogosultságokat nyújthat neki a tulajdonossal szemben.

Ez szerencsére nincs így ,ez többletjogosultságot nem biztosít.


Mennyi kauciót kérhetek?


Amennyiben a bérbeadó igényt tart arra, hogy a szerződéses kötelezettségek biztosítékaként a bérlő meghatározott pénzösszeget adjon át neki, ennek mértéke a havi bérleti díj maximum háromszorosát teheti ki.

Az ennél magasabb összegű biztosítékot erre irányuló kérelem esetén a bíróság mérsékelheti.

Tanácsos belefoglalni az albérleti szerződésbe, hogy a kaució pontosan mire fordítható a bérbeadó részéről (elmaradt bérleti díj és közüzemi tartozások, esetleges károkozás miatti költségek, kiadások).


Szükség lesz átadás-átvételi jegyzőkönyvre?


A későbbi vitás helyzetek megelőzése vagy könnyebb rendezése érdekében mindenképpen javasolt tételesen rögzíteni, hogy milyen ingóságokkal, felszereltséggel és állapotban vette bérbe az ingatlant a vevő.

Bátran készítsünk ennek mellékleteként fényképfelvételeket az állítások alátámasztására !

ÁLTALÁNOS INGATLANPIACI HÍREK
ingatlan kezelés
Kinek a feladata a bérlakás karbantartása?
A bérleti szerződés megkötése előtt mindenképpen érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a leendő bérlemény berendezései milyen állapotban vannak. A bérleménynek ugyanis vannak olyan részei, amelynek javítási, karbantartási költségei a bérlőt terhelik. Kinek a kötelezettsége a bérlakás karbantartása? Kinek a feladata a bérleményben felmerülő hibák javítása?
https://ingatlanspecialistak.hu/ingatlanarak-kontroll-nelkul/
INGATLANÁRAK, KONTROLL NÉLKÜL
BUDAPESTEN JANUÁRTÓL TÖBB, MINT 60 EZER FORINTTAL EMELKEDETT A LAKÁSOK NÉGYZETMÉTERÁRA!Bár a járvány ideje alatt az ingatlanpiaci árakban történt egy kis visszaesés, a korlátozások enyhítése újra felhajtóerőként hatott az ingatlanok árára, és ebben még nincs benne az építőipari alapanyagok drágulása...
Csökkentek az ingatlanárak Budapesten
Csökkentek a lakásárak Pesten, Vidéken viszont nőttek !
2021. FEBRUÁRBAN A PESTI BELSŐ KERÜLETEKBEN 4,4 SZÁZALÉKOS ÉVES ALAPÚ LAKÁSÁR-MÉRSÉKLŐDÉS VOLT MÉRHETŐ.Ezekben a kerületekben csökkentek legjobban a lakásbérleti díjak is a járvány hatására.
Otthonfelújítási támogatás - okosan
Otthonfelújítási támogatás - okosan
Hogyan költsük el okosan a felújítási támogatástJanuár 1-től indul az állam otthonfelújítási támogatása, melynek keretében a kormány átvállalja a költségek felét, legfeljebb 3 millió Ft-ig. Érdemes már előre tervezni, hogy pontosan mire vegyük fel ezt a támogatást! Meglévő ingatlanunk felújítására, korszerűsítésére vehetjük fel, de újonnan épülő ingatlanok esetén is élhetünk a lehetőséggel.